Szia! Elekes Orsolya vagyok.
Volt idő, amikor arra vágytam, hogy jöjjön valaki, és végre mondja meg, hogyan kell jól élni. Hogyan kell ezt az egészet jól csinálni.
Kerestem, kutattam, próbáltam megérteni, miért olyan nehéz néha az élet. Miért ismétlődnek bizonyos helyzetek? Miért érezzük olykor elveszettnek, magányosnak vagy kevésnek magunkat? És hogyan lehetne mindezt másképp megélni?
Volt idő, amikor nem egyszerűen változtatni szerettem volna az életemen, hanem végre igazán jól élni benne.
Nem akartam elfogadni, hogy az életnek feltétlenül olyan nehéznek kell lennie, mint amilyennek akkor megéltem. Nehézség az jutott nekem is bőven: nemi identitás zavar, amely elképesztő szorongással társult, édesapám korai elvesztése, szenvedély betegség, mert semmit sem tudtam feldolgozni, és erre menekültem.
Tudod, még sorolhatnám, de szerintem a lényeg, hogy mindezek késztettek, hogy elinduljak az úton, amely végül nemcsak önmagamhoz, hanem a hivatásomhoz is elvezetett.
Sokféle módszerrel találkoztam. Tanultam mindfulness-t, coachingot, NLP-t, hipnózist, majd megismertem Brandon Bays Belső utazás módszerét is. Mindegyik adott valamit. Új felismeréseket, új nézőpontokat, új lehetőségeket. De talán a legfontosabb felismerésem az volt, hogy nem feltétlenül önmagamat kell megjavítanom. Lehet, hogy sokkal inkább meg kell ismernem azt, aki valójában vagyok. Ahogy egyre közelebb kerültem önmagamhoz, lassan az is megváltozott, ahogyan az életemre, a kapcsolataimra és a nehézségeimre tekintettem.
És közben valami egészen váratlan is történt. A saját válaszaimat keresve egyre inkább azt éreztem, hogy szeretnék másokat is elkísérni ezen az úton. Így lett az önismereti utamból a hivatásom.
Ma Belső utazás kísérőként, coachként és a saját Intuitív merülés módszeremmel dolgozom.
Az évek során egyre inkább megértettem, hogy nincs egyetlen jó út, amely mindenkinek megfelel. Ami az egyik embernek felszabadító felismerés, az a másiknak talán még túl sok, vagy egyszerűen nem az ő útja. Ezért számomra a kísérés nem arról szól, hogy valakit egy előre meghatározott úton eljuttassak egy előre meghatározott felismeréshez, hanem arról, hogy együtt fedezzük fel, merre nyílik számára lehetőség.
Nem hiszem, hogy minden érzésen mindenki készen áll átjutni, vagy minden ellenállást azonnal le kell győznünk. És abban sem hiszek, hogy a megbocsátást sürgetni lehetne. Van, amihez idő kell, van, amihez még nem állunk készen, és van, amihez egészen más út vezet, mint gondolnánk. A megbocsátás nem lehet elvárás, vagy egy folyamat kötelező állomása. Ha megszületik, annak is megvan a maga ideje.
Számomra fontos, hogy biztonságban érezhesd magad, és a saját tempódban haladhass. Hogy ne kelljen megfelelned egy módszernek, és ne kelljen olyasmit megélned vagy kimondanod, amire még nem állsz készen.
Hiszem, hogy az ellenállás sem feltétlenül akadály, amit le kell győznünk. Néha éppen arról mesél, mire van szükségünk, hol vannak a határaink, vagy mi az, amire még időt kell adnunk.
Nem a módszerhez igazítom az embert, hanem a kísérést az emberhez.
Szeretem az igazán mély beszélgetéseket, a felismeréseket, a váratlan nézőpontokat. És azt is, amikor egy komoly pillanatba egyszer csak beköltözik egy kis könnyedség, egy mosoly vagy akár a nevetés. Mert hiszem, hogy az önismeretnek nem kell mindig nehéznek lennie.
Nem szeretném megmondani, milyennek kellene lenned, vagy merre indulj. Inkább egy olyan teret szeretnék teremteni, ahol biztonságban lehetsz önmagad, és kíváncsian fordulhatsz mindahhoz, ami benned van.
Valaha én arra vártam, hogy valaki megmondja, hogyan kell jól élni. Ma már hiszem, hogy a saját válaszainkhoz vezető utat mindannyiunknak önmagában érdemes keresnie.
És ha egyszer úgy érzed, szívesen elindulnál ezen az úton, szeretettel várlak.
Megengedés. Felfedezés. Könnyedség.